A Szent-Ilona kápolna és története
Somlójenőhöz tartozik közigazgatásilag, a település külterületén, a Somló hegy délnyugati oldalán, a Nagy-Somlói borvidéken, a Szent Ilona Borúton, a Szent Ilona dűlőben, egy kis dombon a Vinum Somlaicum Bortársulás területén, 230 méter magasságban áll a Szent Ilona-kápolna, vagy másik nevén: a Szent Kereszt-kápolna.
Története
Egy 1399-ben kelt okmány már említi a jenei oldalon álló Szent Keresztről elnevezett kis templomot. Valószínűleg a tüskevári pálosok építették itt, ahol a mostani kápolna áll. Hogy a templom mikor dőlt romba nem tudjuk. Elképzelhető, hogy a Szent Margit-kápolnához hasonlóan ez is a török vész idején pusztult el. A templom emléke évszázadokon át élt a hívek lelkében, míg a 19. század első felében elhatároztá, hogy újjáépítik. Éveken keresztül szüretkor mustot szedtek, melynek árát kamatoztatták és ebből megvették a képolna helyét, majd ebből fizették a munkásokat is. A hívek adományozták a kápolna berendezését.